2011. augusztus 12., péntek

Nagy Haul.

Az elmúlt napokban elhatároztam magam, hogy már ideje felfrissíteni a ruhatáram a sulira + holnap (azaz szombaton) Esküvőre is megyünk és erre az alkalomra is kellett valamit venni.. Most a "2 napos" vásárlás alatt zsákmányolt darabokat mutatom be.

1. nap annyiból állt, hogy anyával átszaladtunk a házunktól nem messze lévő kínaiba. Attól függetlenül, hogy kínai, szeretem ezt a boltot mert nagyon közel van és hatalmas is maga az üzlet (2 tágas szint), így elég bő a választék. Anyát főként az érdekelte mi lesz rajtam az esküvőn, így hétköznapi dolgokban nem is nagyon nézelődtem. Próbáltam vagy 3 inget de egyik sem tetszett..De nem baj gondoltam holnap úgyis találok valamit. Viszont sikerült venni egy fekete nadrágot ami suliba és a lagzira is jó lesz + egy balett cipőt. 
A nadrág egy teljesen egyszerű, koptatás nélküli fekete jegging. De ami nekem a fő szenzáció volt, hogy mellette megláttam egy barnát is.  De anya csak a feketébe ment bele így másnap vissza kellett mennem érte mert nem tudtam ott hagyni. :) A jegging-ek a kedvenc nadrágjaim (aki nem ismerné farmer és legging keresztezése). Mióta megvan az első, legszívesebben normál farmert már nem is hordanék, olyan kényelmes. Így ennek a vásárnak nagyon örültem és az áruk is kedvező volt: a fekete: 2890 ft a barna pedig 2990 ft. + szeretném kiemelni a barnának az övét: nagyon tetszik mert kis nyomott mintás, virágos. 
És jöjjön a balettcipő. Ezt is régóta tervezem. Egy teljesen egyszerű, feketét szerettem volna venni, de ami találtam az mind rossz minőségű volt, viszont amit megvettem eléggé elfogadható mert nem olyan kirívó a díszítés. Kínaihoz képest erős cipő, nagyon kényelmes is, a talpa sem papírvékony. Az ára 2500 ft körül volt. Ezzel azt a boltot lezártuk.
A díszítés közelről.










A 2. nap Coco-val mentem. Elsőként a Springfield-be mentünk be. 70%-os leárazás van most, de ennek ellenére sem találtam semmit. Ésss megérkeztünk a kedvenc boltomba a New yorker-be amit Coco utál (nem tudom miért így öröm volt neki másfél órát eltölteni benne..XD Itt is nyár végi leárazás volt még kirakva a kirakatba múlthéten, kicsit megijedtem, hogy erről is lemaradtam mikor megláttam az új kirakatot de szerencsére még sok-sok állvány volt akciósan.  A zsákmányokban megmutatkozik a nagy színvilága az egész ruhatáramnak. Pedig én szeretem a színeket még magamon is de valamiért mindig a sötét színek mellett  döntök. Leírás a képekhez: nem nagyon jönnek vissza a színek + felvéve is sokkal jobban mutat minden.. És senki se nézzen hülyének, hogy a falon fényképeztem a ruhákat de itt találtam legjobbnak a fényt.  Bővebben róluk: szinte tök egyszerű felsők, minta és extrák nélkül. Kicsit lazán állnak, nem feszülnek de én ezt szeretem. Jól kombinálhatóak lesznek majd.
890 ft. Ez sme feszül hanem elég lazán áll rajtam,
 bár itt csúnyának néz ki, de felvéve tényleg jobb.

1490 ft. Lenge pulcsi amit majd csak felkapok egy sima felsőre  és kész is :)
Kicsit elcsúszott a vállfán.
890 ft. Sima belebújós pulcsi alján gumival.
890 ft. Atléta.
És az utolsó darab szintén kínais kis ing. Egyáltalán nem ilyen felvéve.. Sajnos alig adott valamit rendesen vissza a kép. 2300 ft körül volt.

A minta közelről.

Én teljesen meg vagyok a zsákmányokkal elégedve, szeretem őket. Még szeptember elején újra mennem kell nagy bevásárlásra :)
Hogy tetszenek?

ui: bocsi, kicsit hosszú voltam.

*Chanel


4 megjegyzés: