2012. január 28., szombat

End.

Fontos döntés miatt született meg ez a bejegyzés: a blogot bezárjuk. Pontosabban fogalmazva csak nem lesznek már bejegyzések, de nem törüljük véglegesen, hiszen sok munka és bejegyzés van benne. A zárás kiváltó oka főként a nyereményjáték...

Coco:
Köszönöm mindenkinek aki eddig olvasott, most ez a nyereményjáték felnyitotta a szemem, hogy mégse annyira kedvelt a blogunk, mint hittem, épp ezért abba hagyom, mostanában, amúgy se okozott már akkora örömöt, 1-1 bejegyzés megírása mint régen. Úgyhogy utoljára írom ide le a Coco nevet.

Chanel:
Nagyon megszerettem ezt a blogomat is az elmúlt fél év alatt és eszem ágában sincs feladni a blogolást. Éppen ezért nyitottam egy új blogot. Azért volt szükségem rá, mert itt még a felhasználó is két személyre épült, és inkább visszatértem az eredeti felhasználómhoz-->Shelbe.
Az új blogom ugyanilyen témájú lesz, csak próbálok igényesebb munkát kiadni a kezeim közül, fényképeket és az írást illetve is. Nagyon örülnék ha ott is tovább olvasnák az írásaimat azok, akik ezt eddig is megtették. Jelen pillanatban még csak 1-2 bejegyzés született, de jövő héttől újult erővel vágok bele, vége az írásszünetemnek. Szóval aki továbbra is szeretne követni itt megteheti:

A nyereményjáték természetesen még lezajlik majd, a már változtatott részletekkel. Köszönjük, hogy fél évig velünk tartottatok itt. Bye!
Coco-Chanel

2012. január 25., szerda

Változás a nyereményjátékkal.

Sziasztok!
Sajnáljuk, hogy nem jelentkeztünk szinte már egy hete.. Vártuk a nyereményjáték fejleményeit de nagy elkeseredésünkre sajnos változtatni kell egy két dolgot. Ennek a fő oka az, hogy eddig mindössze ketten jelezték a részvételt..  Hát már ezek után nem is nagyon várjuk hogy többen lesztek, de akkor is megtartjuk a játékot. A másik pedig egy nagyon nyomós ok, de erről később...Viszont változások lépnek életbe:

-Mivel alig van jelentkező, feleslegesnek tartjuk mind a két csomagot kisorsolni, így összevontuk kissé.               Szóval amit megnyerhettek (az előző bejegyzésben képen is látható): Lora szempillaspirál, Lora körömlakk, Miss Rose szájfény.

-Hogy további könnyítés legyen a két feladatban, így módosítottuk őket:
1. feladat: Coco 2 bejegyzésének valamely képére rászerkesztett egy szívecskét. A feladat az, hogy találd meg melyik bejegyzésben van ez a kép és írd le a bejegyzés címét. Ez azért könnyítés, mert 2 ilyen kép is van, az egyikre csak rábukkantok az bőven elég szóval csak egy címet várunk, de két helyes lehetőség is van. Körmös bejegyzésben keressétek!
2. feladat: Ez változatlan- Mi Chanel igazi neve? Erre a választ egy kedvencek bejegyzésben találjátok.

Jelentkezési határidő: Február 15.

Remélem érthetőek így a feltételek. Továbbra is email-ben várjuk a megfejtéseket és a jelentkezéseket, ide: beautyboxfashion@freemail.hu. A sablon:

Név: (ezzel a névvel fogunk sorsolni)
1. feladat megoldása: 
2. feladat megoldása:
+ esélyeim:
+1- Nevem amivel nyílvánosan követem a blogot:
+1- Név amivel követem a Facebook oldalatokat:
+1- Link ami azt jelzi, hogy megosztottam Facebookon a nyereményjátékot:
+1- A blogom címe ahol az oldalsávban feltüntetem a nyereményjátékot:
+2- Link a blogbejegyzésemhez, amit a nyereményjátékról írtam:
+3- Rendszeres kommentelő vagyok: (igen/nem)
Esélyek száma amiket elértem:

Jó versenyzést kívánunk!

2012. január 21., szombat

Nyereményjáték!

Mostanra körvonalazódott ki teljesen, hogyan is szeretnénk megcsinálni ezt a kis játékot. Úgyhogy ma nekiindultunk és megvettük az ajándékokat. Próbáltunk úgy válogatni, hogy mi az aminek mi is örülnénk. Remélem majd a nyertesek is fognak nekik örülni :)

Ezt a képet kell megosztani, stb..

Egy kicsit a játék menetéről.
Úgy gondoltuk ne csak a megszokott dolgok legyenek, hanem egy picit változtatunk, úgyhogy kitaláltunk két feladatot.

1.feladat: A Coco név mellett mindig látni egy kis jelet a cikkek végén, ebbe a feladatban ezeket a kis jeleket kell megkeresnetek a képeken. Van olyan amelyik már fent van, és van olyan is amelyet 1 későbbi cikkben fogok felrakni. Ezeket kellesz megkeresnetek. Összesen 3 ilyen jellel ellátott képecske lesz. Annak a cikknek a nevét kellesz majd elküldenetek amelyikbe benne van a kép. Kis segítség hozzá, hogy körmös, körömlakkos képeken találhatóak (de nem feltétlenül a körömnapló menüben).
2. feladat: Mi Chanel igaz neve? Kis segítség a megfejtéshez, hogy egy kedvencek bejegyzésben derül ki.

Plusz esélyek szerezhetőek az alábbi módon:
- Ha követed a blogot nyilvánosan +1 esély.
- Ha követed a  Facebook oldalunkat. + 1 esély.
- Ha megosztod Facebookon a nyereményjátékot. + 1 esély.
- Ha kirakod a nyereményjáték képét a blogod oldalsávjába. + 1 esély.
- Ha írsz egy posztot a nyereményjátékunkról a blogodon. + 2 esély.
- Emellett pedig azoknak adunk plusz esélyt, akik rendszeresen kommentelnek. + 3 esély

A nyeremények:
1. csomag tartalma:
Lora körömlakk, Miss Rose szájfény, nyaklánc

2. csomag tartalma: 
Lora szempillaspirál, szájfény, ékszerszett (fülbevaló+nyaklánc)



A nyereményjáték vége : 2012.02.29

Mit kell tenned ha játszani akarsz?
Írj egy kommentet, hogy részt veszel a játékba. Ez azért fontos, mert az 1. feladatra még nem lehet megadni a teljes választ. 
Majd ha úgy érzed készen vagy a feladatokkal, küldj egy emailt a beautyboxfashion@freemail.hu-ra aminek a tárgya a nyereményjáték. Az email írás megkönnyítéséhez itt egy sablon, ezt elég bemásolni és kitölteni a személyes dolgokkal. Természetesen ha nem szerezted meg az adott plusz esélyt, akkor azt kihúzod.


Név: (ezzel a névvel fogunk sorsolni)
1. feladat megoldása: 
2. feladat megoldása:
+ esélyeim:
+1- Nevem amivel nyílvánosan követem a blogot:
+1- Név amivel követem a Facebook oldalatokat:
+1- Link ami azt jelzi, hogy megosztottam Facebookon a nyereményjátékot:
+1- A blogom címe ahol az oldalsávban feltüntetem a nyereményjátékot:
+2- Link a blogbejegyzésemhez, amit a nyereményjátékról írtam:
+3- Rendszeres kommentelő vagyok: (igen/nem)
Esélyek száma amiket elértem:



Ha bármilyen kérdésed támadna nyugodtan írj, hiszen kicsit komplikált a verseny. Jó játékot!
Coco-Chanel

2012. január 19., csütörtök

Kikapcsolódás.

Ez egy gif, katt rá.
Sok-sok morfondírozás után eldöntöttem, hogy megírom ezt a posztot.. A fő témája pedig az, hogy kicsit visszavonulok, szüneteltetem a blogolást.
Ennek több okai is van, legfőképpen a suli, ami elveszi minden energiám.. Most lett vége az első félévnek, szóval egy nehéz szakaszon túl vagyok, remélem hamarosan visszatérhetek. De átmenetileg csak úgy mondanám, hogy nyűggel jár nekem ez a blog. Persze nem arról van szó, hogy nem szeretem csinálni, mert imádom, de ahogyan minden nap felnézek azért, elolvasom a ti friss írásaitokat elszomorodom, hogy én mióta nem írtam egy épkézláb bejegyzést- Röviden: nem vagyok megelégedve önmagammal..

Neon.hu-n pont nem rég olvastam egy cikket a sztárok kikapcsolódásáról, meglepő módon 1-2 rám is igaz. Szóval az én módszereim: a fürdő, takarítás, játék vagy csak simán együttlét a kutyáimmal. Az első kettő a cikkben elég jól kivan tárgyalva, talán a takarítás az, amit inkább ideglevezetésre szoktam, kikapcsolódást inkább a szortírozós-selejtezős nagytakarítás jelent. A kutyák (s az állatok) és maga a természet mamámnál pedig a kedvenc környezetem :) A másik blogomon előreláthatólag ezen túl is aktív leszek, mert az is egyfajta kikapcsolódás nekem, magamból írom ki a dolgokat..

Szóval most próbálok feltöltődni, és ígérem próbálok gyorsan visszatérni, szerintem nem fog tovább tartani a szünet pár hétnél. Addig is szerintem Coco jön majd bejegyzésekkel, semmi zárásról vagy hasonlóról nincs szó. A nyereményjáték pedig ennek ellenére is indul nemsokára
Ezer bocsi...Chanel

2012. január 15., vasárnap

Nude körmök

Bocsánat a távirányítóért, de ez volt kéznél...
Ez pedig már egy másik alkalom, amikor egy kis csillámot tettem rá. A fényviszonyok miatt itt sárgásabbnak látszik, az eredeti szín inkább az elsőhöz hasonlít.

2012. január 14., szombat

100 követő.

Először is megszeretnénk megköszönni , hogy sikerült elérnünk a 100 követőt a féléve működő blogunkkal. Körülbelül a 100. követő csatlakozásával érte el az oldal a 15. 000 oldalmegjelenítést. Jó érzés olvasni a rendszeresen visszatérő, és új vendégek kommentjeit és, hogy így meggyőződhettünk arról, hogy van értelme folytatnunk, és 1-2 nyűgösebb időszakban kitartani. Tudjuk, hogy nem tökéletes ez az egész amit csinálunk, kezdők vagyunk sminkelés terén is, de máris érezni a fejlődést. Ez egy nagyon pozitív oldala a blogoknak: fejlődésre sarkall, s szerintem nem is kell nagyon győzködnünk senkit sem, hogy hasznos minden nap átolvasni a sok-sok bloggerina írásait, mert hasznos kis infókhoz juthatunk.

Egy kis statisztika:
 -A legnépszerűbb bejegyzés: Az Újságpapír körmöm 322 megjelenítéssel.
 -Az oldalak közül a legnépszerűbb: Az About us.. 90 megjelenítéssel.
 -Amelyik blogról a legtöbb látogató jutott el hozzánk: http://millacsilla.blogspot.com/ 1252 megjelenítés. Ezúton is szeretnénk neked külön megköszönni :) És persze minden más bloggerinának aki kirakott minket.
És ami a legviccesebb azok a keresési kulcsszavak, némelyiken jót mosolyogtam :)
 - A szó amivel a legtöbben eljutottak hozzánk : dobpergést kérek... rántott sajt.
Elég érdekes volt ezt látni az első helyen, de ezt és a borsót leszámítva, a többi már tényleg a blog témájához kapcsolódó volt.

És most jön a kellemes téma  a nyereményjáték.
És itt lesz nektek egy kis plusz ajándék. Úgy gondoltuk, ha már 2 vezetője van a blognak, miért ne lehetne 2 nyereményjáték. Tetszik az ötlet?
Már mindkettőnk fejébe fogalmazódott meg ötlet és ugyan eltérnénk kicsit a megszokottól szerintem tetszeni fog nektek :)
Miután mindent pontosan elterveztünk és előkészítettünk, mindketten kifogjuk rakni egy külön bejegyzésbe a részleteket és az is hogy mit/miket lehet nyerni ha játszotok :)
Konkrét időt nem tudok mondani, de szerintem jövőhéten már megtalálhatjátok a bejegyzéseket.
Még egyszer ezer köszönet, további szép napot!
Coco-Chanel

2012. január 12., csütörtök

Maybelline Affinitone Mineral Alapozó- Teszt.

Maybelline Affinitone Mineral Alapozó

Amit ígér: 
-Érzékeny bőrre is bátran használhatod
-Nem tartalmaz hozzáadott olajakat, illatanyagmentes összetételének köszönhetően nem irritálja a bőrt.
-18-as fényvédőfaktor tartalma gondoskodik a bőr körültekintő védelméről.
-Könnyed viselet, mely természetes fedést biztosít.

Közös történetünk:
Jól utánajárva mentem a Rossmannba, volt 3 kiszemelt alapozó, már a kosaramban is volt egy, amikor megpillantottam ezt. Akciózva volt, nagy üveg tégelyes, pumpás verziójú Maybelline- 1499 Ft-ért. Megkockáztattam minden utánaolvasás (ezért szeretem a blogokat) nélkül és megvettem.

Tapasztalataim:
Szín: Nem is emlékszem pontosan, hogy csak ez az árnyalat volt-e akciózva, vagy a többi is, de ezt láttam a legvilágosabbnak. Elsőként megijedtem, hogy jaj ne még ez is sötét az én hóka bőrömhöz (kézen), de azért megvettem. Mi tagadás elfogadnék egy árnyalattal világosabbat, de olyan mintha idomulna a bőröm színéhez, így egyáltalán nem tér el. 5/4,5
Csomagolás: Igényes. Üveg kiszereléses, pumpa adagolóval, ez plusz pont a higiénia miatt. 5/5
Használat: Eléggé folyékony állagú. Gyerekjáték a felvitel, kicsit kel figyelni az eloszlatásnál, de még így is könnyű használni. Nem nehezíti el a bőröm, látszatra és érzésre is természetes hatást kelt, miközben egyenletessé teszi a bőrt és a bőrhibákkal is jól elbánik. Bár egy komoly pattanást már nem tüntet el, mégis jó a fedése. 5/5
Tartósság: Eddig ez a legtartósabb alapozóm. Annak ellenére, hogy támasztom a fejem órák alatt, dörzsölgetem, jól bírja a strapát, suliból hazaérve (2-3 óra körül), minden púder és frissítés nélkül még egész jól fed. Azért már persze megkopik, de az eddigi alapozóimat magasan túlszárnyalja. Természetesen azok olcsóbb kategóriások, egy high end termékhez nem tudom viszonyítani, mivel még nem próbáltam.  5/4,5

Képek: Szerettem volna előtte/utána képeket csinálni de nem sikerült.. ebben még fejlődnöm kell.



Összességében: Nagyon szeretem, az ígért funkciókat betartja. Vásárláskor a színválasztékot kicsit jobban megnézhettem volna (mert volt még sok), de még ez sem ront rajta. Tartóssága szempontjából is jól helytáll. Az eddigi legjobb alapozóm.  5/4,5

Hogy tetszik? Próbáltátok már?
*Chanel

2012. január 11., szerda

Karl Lagerfeld stílusverseny.

Hello!
Igazából ennek a dolognak nem szándékoztam külön bejegyzést írni, mert nem ástam nagyon bele magam, nem tudok sok infóval szolgálni, de ma megváltozott a helyzet...

Szóval a versenyt itt érhetitek el: Karl Lagerfeld stílusverseny.

2012. február 7-én a Metro nemzetközi főszerkesztője Karl Lagerfeld lesz. A Karl Lagerfeld ihlette stílusversenyben, a Metro lehetőséget nyújt arra, hogy megmutasd saját stílusod – hogyan követed a divatot– és hogy megnyerd a párizsi utazást, és Te lehess a Karl Lagerfeld különszám szerkesztőségi asszisztense. Nevezz be most a versenybe, mutasd meg a stílusod!
És az ok amiért meggondoltam magam: nézelődtem ma a jelentkezők képei között, és rátaláltam egy lány összeállítására amibe szinte azonnal beleszerettem. Sugárzik róla szerintem hogy van stílusa, ízléssel válogatja meg a darabokat. Láttam, hogy elég sok szavazata van, meg is örültem, hogy végre egy igazságos verseny.
De az örömöm gyorsan elszállt, mikor megláttam a következő szettet. Egy lány pózolt a tükör előtt fényes cicanaciban egy bő, vállról lelógó felsővel ami alól a melltartója is kilátszott kicsit. Ezzel az összeállítással szerintem nem is egy stílusbakit elkövetett, szinte már "törvényt szegett". A kép minősége pocsék, és ahogy már írtam, a tükör előtt pózol háttérben szekrény stb.. A legelszomorítóbb pedig az, hogy minimum másfélszer annyi a szavazata mint az előző csajnak, csak azért mert az illető "népszerűbb".
Ezzel nem a lányt szerettem volna bántani, csak ezt sosem értettem, s kicsit nehéz is megfogalmaznom.. Amolyan magyar "szokásnak" nevezném.. Nem veszik figyelembe a szavazók, hogy a többi jelentkező "műve" ezerszer jobb, mind minőségben, kreativitásban, stílusban. Az ilyen dolgok annyira tudnak idegesíteni..

Bocsi a kicsit merengősebb témáért, kissé indulatból jött.. Ti hogy vagytok ezekkel a dolgokkal? Mellesleg, jelentkezik valaki? :)
*Chanel

2012. január 10., kedd

Karácsonyi ajándékok.

Sziasztok!
Igen.. kicsit megkésve érkezik még egy karácsonyos poszt, az ajándékaimról. Sorry, hogy mindennel így le vagyunk maradva, mostanában semmi nagy léptékű bejegyzés sem volt, hamarosan újult erővel jövünk. Most pedig, hogy volt időm kicsit fotózni, jöjjenek a meglepik :)

Tudom, hogy nem ez a lényege a karácsonynak, de azért ki ne szeretne ajándékot kapni-adni. Sajnos anyát nem sikerült rávenni, hogy menjünk el a Fórumba a H&M-be, de nemsokára már itt is nyit :) Kárpótlásul azért anya úgy gondolta, nézzek egy táskát (mert volt egy a kívánságlistámon), szóval ez nem ért meglepetésként. Szintén anyáéktól kaptam még könyvutalványt, itt is ott voltam az üzletben a vásárlásakor. Igazából nekem semmit nem von le az ajándék értékéből, hogy tudom előre mi az, így legalább olyan amit szeretnék. Viszont még pluszként megleptek egy ékszerszettel, erre egyáltalán nem számítottam, de szerintem gyönyörű,nagyon örülök neki.
Már tudom is miket veszek belőle :)
Már megvan pakolva a könyvekkel és füzetekkel. Hatalmas, a legnagyobb füzetem is szinte elvész benne plusz még azért is imádom mert rengeteg zsebe van.
Az ékszerszett. Már fel is avattam :)
Mamától és keresztapámtól (ők mindig együtt szoktak), kaptam egy kerámia malacperselyt, már bele is raktam az aprókat. Egy parfümöt, amiről még sosem halottam, nem is számítottam sokra, de meglepően kellemes az illata, nekem tetszik. Plusz még pénzt.

A csajoktól pedig kaptam egy Max Factor szempillaspirál-szemceruza duót hegyezővel (erről hozom majd a tesztet). Egy fa karkötőt  és egy csillagos fülbevalót. Végezetül pedig egy könyvjelzőt.

Köszönöm még egyszer a sok szépséget! :)
Nektek mit hozott a Jézuska? 

*Chanel

2012. január 8., vasárnap

Inspiráció- Gombok.

Kb. egy hónapja néztem végig a The City című sorozatot (Imádom♥), s egy fotózáson (írtó helyes fotóssal) feltűnt egy gombokkal telerakott blézer. Igaz férfi, de én azóta élek halok az ilyen dolgokért, szerintem szupi jól néznek ki. Olyan szemgyönyörködtető, bohókás dolgok. Bár ki az a merész lélek aki hétköznapi viseletnek hordana egy-két ilyen darabot?

A a híres blézerem/zakóm, sajnos csak egy a kép van róla..


Leighton Meester. Ezt a ruhát már inkább konfettisnek mint gombosnak mondanám, de nagyon jó szerintem.
Ezeket nézegetve kedvet kaptam egy kis DIY gyűrűalkotáshoz, majd meglátom mi lesz belőle :) Nektek hogy tetszenek? Valaki viselné?
*Chanel


2012. január 6., péntek

Sminkek az újságból.

Tegnap anya vett egy IM-et, amit már kb. fél éve nem is olvastam, valahogy kezdtem megunni pedig minimum 3 éve minden számát megvettem. Ez a mostani rész (január) elég jóra sikerült, szerintem a következő havit is megveszem majd. Van benne egy Hot Beauty Trend cikk, 2 oldalon keresztül, szerintem tök hasznos. Le is fényképeztem nektek a 2 kedvenc sminkem közülük, elkészítéssel és termékekkel.

Retro



Babás




Nektek hogy tetszenek?
*Chanel



2012. január 5., csütörtök

Tag – Te mit választanál?

Katie saját készítése. Már elég rég volt Tag, és szeretek mindenfélét kitöltögetni szóval most jöjjön :)
„A szabály”: a felsorolt kérdéseknél kötelező választani a két lehetőség közül. Mindegy milyen szempont alapján, de válasszatok! :)

Porpúder vagy kompakt púder? 
Még csak kompakt púderem volt, most gondolkodom egy por megvásárlásában, bár nem nagyon szeretem a por állagú dolgokat..

Szemceruza vagy szemhéjtus (folyékony/krémes)? 
Cerkát használok, de minden vélemény alapján tudom hogy jobb a tus. Most egy tusfilcet szeretnék venni, mert ezzel könnyű dolgozni de a krémes tartósabb.  

Tartós szemöldökfestés vagy szemöldökceruza? 
Szemöldökceruza, de a festés sem rossz (kivéve a tetoválás).

Tincses műszempilla vagy soros műszempilla? 
Szintén egyik sem volt még nekem, látszatra szerintem a tincses szebben hat.

Korrektor: alapozó előtt vagy után? 
Alapozó előtt szoktam felvinni, de lehet jobb lenne utána.

Primer vagy sminkfixáló? 
Aki olvassa már egy ideje a blogot, lehet annyi képe rólam, hogy tudja szinte nem is nagyon sminkelek, csak az alap dolgok, szóval ilyen termékek megvásárlása még csak meg sem fordult a fejemben. 

Alapozó vagy BB krém?
Még nem volt BB krémem, mert kicsit drágállom, így az alapozó. 

Szájfény vagy rúzs? 
Szájfény.

Pigment vagy préselt szemhéjpúder? 
Csak préselt szemhéjpúderrel volt eddig dolgom, sőt még semmi krémes szemfestéket sem próbáltam komolyan (azt hiszem), de nagyon szeretnék majd idővel 1-2 pigmentet vagy valami krémes dolgot, mert sokkal jobban szeretem mint a porokat. Úgyhogy pigment. 

Avon vagy Oriflame? 
Oriflame-ből öszvissz láttam vagy 2 újságot, egy termékem sem volt még sosem, nem is volt ismerős aki foglalkozott vele. Így az Avont választom, sokkal közelebb áll hozzám, a termékeik is jók.

Transzparens púder vagy színezett? 
Színezett egyértelműen. Ne rakjak fel láthatatlan dolgot, ha van akkor már fedjen is.

Színes smink vagy natúr smink? 
Natúúr :)

Arcpakolás: lehúzható vagy lemosható? 
Régebben imádtam lecsipkedni, de mostanság csak lemosható volt, elvagyok velük.

Bronzosító vagy pirosító? 
Pirosító.

Hajgöndörítés vagy hajegyenesítés? 
Akinek jól azon a göndörítés, de magamon az egyenesítés tetszik, bár szinte tök egyenes a hajam.

Matt vagy csillogó? 
Nem vagyok oda a csillogásért (pl. ruhákban), viszont e közt nem nagyon tudok dönteni.. Legyen a csillogós, mert ezt szeretem szemhéjpúderben, szájfényben és körömlakkban is.

Hosszú pillák vagy dús pillák? 
Hosszú pillák úgy hogy nem annyira dúsak furák, így inkább legyen a dús.

Élénk színű körömlakk vagy natúr színű körömlakk? 
Natúr. Élénket szinte egyáltalán nem használok, csak sötétebb árnyalatokat (mély lila, barna)

Hajmosás este vagy hajmosás reggel? 
100 % este. Reggel semmi féle képen sem szoktam hajat mosni. Maximum ha mennem kell valahová délután pl, akkor 10 körül megmosom, de ez nem számít átlagos napnak.


Dm vagy Rossmann? 
Rossmann.

Csillámpor vagy strasszkő? 
Csillámpor. 

Borotva vagy gyanta? 
Borotva. Gyantáztatni csak a szemöldököm szoktam.


Műköröm vagy lakkozás? 
Lakk. Nem nagyon szeretem a műkörmöket, csak akkor ha valami nagyon természetes (kis méretű francia) abban az esetben ha valakinek szörnyen rosszak a körmei.

Rövid vagy hosszú haj?   
Hosszú. Szerintem az a legeslegszebb, bár pont tegnap vágattam le a sajátom.

Élénk színű rúzs vagy nude rúzs? 
Kettő közötti átmenet, bár úgy érzem hívhatom nude-nak a természetes szájszínemhez hasonlót.




*Chanel

2012. január 3., kedd

NOTD- Lilásan.



Tőlem igaz nem sok körmös bejegyzést láthattok (főleg nem extrásakat), mivel türelmem és felettébb nagy kézügyességem sincs hozzá. Viszont most megfogadtam, hogy sokkal többször kell kifestenem a körmöm, mert úgy legalább nehezebben törik le, nem beszélve arról hogy igényesebb is a hatás. Másik fogadalom, hogy a meglévő lakkjaimat próbálom használni, nem mindig csak újat és újat. Ma mégis vettem egy lakkot, egy meglévő alá, hogy teljes legyen az összhatás. Végül annyira megtetszett az új, hogy a csillámmal csak a gyűrűs ujjamat dobtam fel.  Nektek hogy tetszik?

Essence- 48 Meet me now!
Essence- 72 Time for romance

Bocsi a képek minőségéért.
*Chanel

2012. január 1., vasárnap

Összefoglaló.

Sziasztok!
Először is bocsánat, hogy semmi normális posztot nem hoztam már egy teljes hete.. Most összefoglalnám mi történt velem karácsonytól egészen máig :) Bocsi, hogy kicsit személyes lesz..
Szerencsére már karácsony előtt élvezhettem a téli szünetet, csütörtökön anyával elmentünk megvenni a last minute ajándékokat, és aznap meg is szegtem a nem vásárlok semmit fogadalmamat. Bár addig teljesen jól bírtam, és nem is lenne az egésszel bajom, de anyával szeretek legjobban vásárolni, és olyan hogy neki kedve is van hozzá nem adódik minden hónapban. Így vettem pár apróságot a New Yorker-ben. Péntektől kezdve keddig gyötört a fogfájás, úgyhogy a karácsony degeszre tömjük magunkat része nálam kimaradt, inkább éhezés. A karácsony első napját egyik mamámnál töltöttük, másodikat az anya felőli nagyszülőknél, harmadnap pedig ismét apa felőli mamánál voltunk. Mi már csak ilyen család vagyunk, sosincs olyan hétvége hogy itthon legyünk mind2 napon. Persze azért szombaton siettünk haza :) Ez a karácsony most valahogy meghittebb volt számomra mint a tavalyi. Ajándékokat is kaptam: ékszerszett, könyvutalvány, táska, pénz. Ha ezek érdekelnek titeket akkor hozok képet.
Következő hetemre lettek volna fontos elintéznivalók (ajándékgyártás az barátnőimnek, tanulás, blogolás), de helyette másfél nap alatt megnéztem másfél évadot a True Blood-ból :) Csütörtökön mentem fogorvoshoz, mert már muszáj volt. Választhattam a gyökérkezelés és a húzás között. Húzás lett csak azért, mert a fogszabályzóm csak akkor kerülhet fel ha kihúzatok 4 fogamat. Szóval végérvényesen is fogszabályzósnak kell már lennem mert nem élhetek egy nagy ürességgel.  Még ezen a héten takarítottam, kiselejteztem a ruhatáramat, rendszereztem a szobát. Szilveszterkor házi buli volt nálunk, baráti körben (kb 3 család). Semmi kedvem nem volt igazából az egészhez, elszórakoztattam a kicsiket, had mulassanak a felnőttek :)
Igazából a körmöm egyik ünnepen sem volt kifestve, karácsonykor azért mert nem volt időm, szilveszterre pedig festetem fél órát, de semmi nem sült ki belőle és meguntam. A ruháim sem voltak izgalmasak: tégla- arany felső + farmer, lila felső+szoknya (ilyet sem gyakran látni rajtam), laza fekete-szürke szett. Így egyik dologról sem tudok bővebben írni. A szilveszteri sminkem sem olyan lett mint amit akartam, mert egyedül nem volt kedvem felsétálni a városba, így hát nem lettek meg az elképzelt hozzávalók, de még így is egy merészebb arany-barna-bronz (ami csak nálam volt merész igazából szinte alig látható) sminkem volt.
Így telt az én szünetem. Fogadalmam, hogy sokkal jobb bloggerina leszek, és rendszeresen hozok bejegyzéseket, szeretném a befejezetlen sorozatokat is folytatni, de úgy néz ki ezt máris megfogom szegni a jövőhéten, mert 1 hét lesz zárásig, tanulni kellesz ezerrel, nem lesz fényképezésre idő. De azért igyekszem, majd jelentkezek :)
*Chanel