2012. január 1., vasárnap

Összefoglaló.

Sziasztok!
Először is bocsánat, hogy semmi normális posztot nem hoztam már egy teljes hete.. Most összefoglalnám mi történt velem karácsonytól egészen máig :) Bocsi, hogy kicsit személyes lesz..
Szerencsére már karácsony előtt élvezhettem a téli szünetet, csütörtökön anyával elmentünk megvenni a last minute ajándékokat, és aznap meg is szegtem a nem vásárlok semmit fogadalmamat. Bár addig teljesen jól bírtam, és nem is lenne az egésszel bajom, de anyával szeretek legjobban vásárolni, és olyan hogy neki kedve is van hozzá nem adódik minden hónapban. Így vettem pár apróságot a New Yorker-ben. Péntektől kezdve keddig gyötört a fogfájás, úgyhogy a karácsony degeszre tömjük magunkat része nálam kimaradt, inkább éhezés. A karácsony első napját egyik mamámnál töltöttük, másodikat az anya felőli nagyszülőknél, harmadnap pedig ismét apa felőli mamánál voltunk. Mi már csak ilyen család vagyunk, sosincs olyan hétvége hogy itthon legyünk mind2 napon. Persze azért szombaton siettünk haza :) Ez a karácsony most valahogy meghittebb volt számomra mint a tavalyi. Ajándékokat is kaptam: ékszerszett, könyvutalvány, táska, pénz. Ha ezek érdekelnek titeket akkor hozok képet.
Következő hetemre lettek volna fontos elintéznivalók (ajándékgyártás az barátnőimnek, tanulás, blogolás), de helyette másfél nap alatt megnéztem másfél évadot a True Blood-ból :) Csütörtökön mentem fogorvoshoz, mert már muszáj volt. Választhattam a gyökérkezelés és a húzás között. Húzás lett csak azért, mert a fogszabályzóm csak akkor kerülhet fel ha kihúzatok 4 fogamat. Szóval végérvényesen is fogszabályzósnak kell már lennem mert nem élhetek egy nagy ürességgel.  Még ezen a héten takarítottam, kiselejteztem a ruhatáramat, rendszereztem a szobát. Szilveszterkor házi buli volt nálunk, baráti körben (kb 3 család). Semmi kedvem nem volt igazából az egészhez, elszórakoztattam a kicsiket, had mulassanak a felnőttek :)
Igazából a körmöm egyik ünnepen sem volt kifestve, karácsonykor azért mert nem volt időm, szilveszterre pedig festetem fél órát, de semmi nem sült ki belőle és meguntam. A ruháim sem voltak izgalmasak: tégla- arany felső + farmer, lila felső+szoknya (ilyet sem gyakran látni rajtam), laza fekete-szürke szett. Így egyik dologról sem tudok bővebben írni. A szilveszteri sminkem sem olyan lett mint amit akartam, mert egyedül nem volt kedvem felsétálni a városba, így hát nem lettek meg az elképzelt hozzávalók, de még így is egy merészebb arany-barna-bronz (ami csak nálam volt merész igazából szinte alig látható) sminkem volt.
Így telt az én szünetem. Fogadalmam, hogy sokkal jobb bloggerina leszek, és rendszeresen hozok bejegyzéseket, szeretném a befejezetlen sorozatokat is folytatni, de úgy néz ki ezt máris megfogom szegni a jövőhéten, mert 1 hét lesz zárásig, tanulni kellesz ezerrel, nem lesz fényképezésre idő. De azért igyekszem, majd jelentkezek :)
*Chanel

1 megjegyzés:

  1. Én is maradtam itthon, ezért aztán a Szilveszteri smink poszt sem készült el. :)

    VálaszTörlés