2011. október 9., vasárnap

Glamour-napi szerzemények.

Sziasztok!
A cím árulkodik, meghoztam az ígért posztot a szerzeményeimről.
Anyát sikeresen rábeszéltem, hogy névnapom alkalmából (múlthéten volt) menjünk el Debrecenbe, hiszen ott több bolt van ahova érvényes a kedvezmény.
Elsőként a h&m-be mentünk be. Annyira vártam ezt a boltot. Sok-sok felső tetszett, de gondoltam nem költöm egyből az összes pénzem, így csak 1 felsővel, egy melegítővel  és egy sapival lettem gazdagabb.  Visszagondolva megvettem volna még pár dolgot.


A nadrágról nem készítettem képet, mivel egy egyszerű gumis aljú fekete melegítő. A felsőről pedig nem sikerültek jól a képek és vállfán amúgy is csak egy zsáknak néz ki, mivel bő felsőről van szó. 
A sapi 1290, a nadrág 4000 a felső pedig 2490 ft-ba került.

Ezután még barangoltunk a boltokban, volt ahol próbáltam is, de igazából kedvem sem volt a vásárláshoz, kezdett tömeg is lenni a Fórumban és már majd éhen haltunk így elindultunk a Meki felé. Útközben még betértünk a Skálába. Itt sikerült két csizmát venni. Az egyiket már az itthoni skálában is néztem, de nemvolt méret a másik pedig egy gumicsizma. Eddig nem voltam megbékélve a gumicsizmákkal, nem is láttam olyat ami kicsit is tetszett volna de ebbe beleszerettem. Hasznos kis találmány az esős napokra.
Oxford stílusú bokacsizma béléssel. 3 ezer körül.


Nem az egész gumi, valami farmer szerű anyag bokától felfelé. 3000 ft.

Ezután bementünk az ottani Rossmann-ba. Annyira sajnálom, hogy nálunk nem olyan az üzlet. Sokkal nagyobb, sokkal nagyobb a választék is. Míg nálunk kiegészítőkből, a hajgumikon és a csatokon kívül csak pár dolog van, ott kb 4 állvány ékszer volt és nem is gagyik. Így sikerült vennem egy baglyos nyakláncot, amit már régóta keresek de az igazira csak most bukkantam rá. Ezenkívül vettem még egy lovely lakkot, mert akciózva volt és egy gyertya csomagot.
A nyaklánc 1290 ft a gyertya pedig kb 250 ft volt.
Igazából azért vettem meg mert csak 189 ft volt.

Ezzel szinte már le is zárult a debreceni vásárlás, már csak egy kis butikba ugrottunk be, ahol vettem egy kék kardigánt, de mivel kis laza vállfán sehogy sem mutat nem rakok képet. 1400 ft volt csak.
Ma pedig még elmentem hazai pályán is körbenézni, hogy felhasználjam a kuponjaim. Szintén az lett belőle, hogy nem nagyon fogtak meg darabok egyedül egy kis táskát vettem a New Yorker-ben (tényleg pici de ami kell az belefér).

1490 ft volt.

Mivel a tervezettek felét alig sikerült beszereznem, a héten még meglátogatok pár boltot. 
Nektek mi jót sikerült vennetek?
*Chanel




4 megjegyzés:

  1. nekem szerencsére szinte mindent sikerült megvennem :) az oxford stílusú cipő és a sapid is nagyon tetszik:$ meg a tatyó is cuki *.*

    VálaszTörlés
  2. Az oxford stílusú cipő nagyon tetszik *-* használd őket egészséggel! :)
    http://barimesel.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  3. szépek :)
    egy kis helyesbítés: véletlen ezt írtad:"már csak egy kis buzikba ugrottunk be," gondolom, az butik lenne :D

    VálaszTörlés
  4. Köszi mindenkinek.
    Nóra: nagyon köszönöm hogy szóltál, igen butik akart lenni :) *Chanel

    VálaszTörlés