2011. december 6., kedd

Mit hozott a Mikulás? :)

Boldog Mikulást nektek! 
(így kissé megkésve is, ki mikor tartja)
Mi megszoktuk kapni este az ajándékot (a többesszám az öcsémre értendő). Ebben az évben nem volt semmi extra, az ajtónkon található nagy "zoknikba" megkaptuk az ajándékot. A semmi extra alatt azt értem, hogy már olyan is történt, hogy egyszerre 3 Mikulás jött nálunk, az egyik napszemüvegben reálos szatyorral :) 
Abban is eltért ez az év, hogy általában csak anyáéktól szoktam extrát kapni, a többi csomag, most kaptam mást is :) És mindent megkoronázott az, hogy a suliban eredetileg 5 órám lett volna, de végül kettő elméletben elmaradt, mert nemvolt tanár, de az egyiken megtartottuk a holnapi 8.órás infót (amin filmet néztünk így), és még németből sem volt felelés. Matekon meg jött a Mikulás (? hisz már gimis vagyok). Szóval szupi volt :D
Csoportkép.
Anyáék Mikujától kaptam a parfümöt (amit velem vett anya nehogy eltévessze). Az Essence- Vampire's Love parfümjéről van szó. Én mondtam előre, hogy imádni fogom. Kaptam még mamától egy gyertyát és nagybátyáméktól (asszem) egy deo-t és egy körömlakkot. A lakk lemaradt a képről, mert sehol sem találom, de a körmömön már az van, nagyon tetszik, az Essence- 05 sweet as candy lakja :) Ezen kívűl még kaptam csomagokat :)
A parfüm külön. Már a csomagolása is gyönyörű. Az illatáért odáig vagyok. Általában nem szeretem az édes illatokat de ezt ahányszor csak megszagolom egyre jobban tetszik, és nagyon tartós.
A csomagok tartalma :)
Végül pedig: egy kis karácsonyi hangulat nálunk képekben.
Nektek mit hozott a Mikulás?
*Chanel

4 megjegyzés:

  1. édességet hozott nekem :D neked is jó kis Mikud volt ^^

    VálaszTörlés
  2. Az édesség nálam sem maradt el!Én is ma néztem az Essence Vampires Love dolgokat és a zselés pirosítóval szemeztem.

    VálaszTörlés
  3. Hát nekem egy mikulás formájú klasszikus csokit, én pedig megajándékoztam magam a Vampire Love kollekció lakkjaival. :) Nektek is jelezném, hogy a blogom új url címet kapott, nem rekámozni szeretnék, csak jelezni nektek, hogy kövessetek ott tovább, ha szeretnétek. :) Természetesen nekem már kinn vagytok. :)

    VálaszTörlés
  4. Remélem nektek is jól telt :)
    Fanni: az a pirosító nekem is tetszik, szimpibb mint egy pro állagú pirosító.
    Boci: a lila és a fekete-arany lakk nekem is szörnyen tetszik, vettem is egy hasonlót, majd írok róla. A blogodon pedig már olvastam, hogy elköltöztél, természetesen ott is tovább olvaslak majd, és ki is raklak :) *Chanel

    VálaszTörlés